Beszámoló a légiforgalmi irányítók orvosi követelményeinek szemináriumáról

Brüsszel, 2009.11.30.

 

 

Az Eurocontrol szervezésében zajlott a rendezvény Brüsszelben. Célja az volt, hogy felmérjék, hány EU tagország használja az általuk kialakított követelményrendszert, azzal vannak-e és milyen jellegű problémák és hogy promotálják a rendszer további használatát is azért, hogy az „Egységes Égbolt” elnevezésű jogharmonizáció ezen a területen is bekövetkezzen.

 

A magyarországi jogrendben a 14/2002-es KöViM-EüM rendelet az akkori Eurocontrolos ajánlásoknak megfelelően történt.

 

A jelenlegi Eu szabályozásban a 2006/23-as az, amely javasolja a tagországoknak az Eurocontrol által kidolgozott feltételrendszert.

 

Az előadások során részletesen megismerkedhettünk  azzal, hogyan, kik dolgozták ezt ki. Bemutatták nekünk az orvosi kritériumokat és kérték ezzel kapcsolatos észrevételeinket. Láthattuk, milyen komoly pszichológiai tesztek, addiktológiai szűrések, orvosi felkészítések szerepelnek a tervezetben. Az irányítói munka körülményei ráadásul várhatóan nagymértékű változáson fognak kereesztülmenni a közeljövőben, mert a légiforgalom ugrásszerűen növekszik a légtérben és ennek kiszolgálásához még jobban átlátható rendszerekre van szükség.

 

Az EASA, az Európai Parlament jogalkotási irodájának képviselője (aki egy magyar jogásznő) beszámolt nekünk arról, hogy milyen lépésekben történik meg az új rendelet megalkotása. Az irányítói jogszabályalkotó csoport összehívása első lépésben megtörtént. Erre Magyarország is kapott meghívást, de sajnos sem a Hatóság sem a Légiforgalmi irányítók semmilyen módon nem képviselik magukat ebben a csoportban. Ennek oka kommunikációs hiba, miszerint a levelek nem jutnak el az illetékes személyekhez, ami rendkívüli módon hátráltatja azt, hogy országunk is részt vehessen ezekben az eljárásokban.

 

Az utazáson a Légiközlekedési Hatóság orvosával együtt voltam jelen, aki szintén észlelte ezt a problémát és remélhetőleg megoldást fog keresni rá.

 

Az utazás rendkívül hasznos volt, betekinthettem a jogalkotási folyamatokba és annak orvosi előkészítő munkáiba.

 

 

Budapest 2009.12.05.

 

 

                                                                       Dr Ungváry Lilla